Hírek
2020. November 25. 07:00, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Budapesten lesz az ENSZ első regionális terrorizmusellenes központja

Budapesten lesz az ENSZ első regionális terrorizmusellenes központja - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott, hogy kedden videokonferencia formájában tárgyalt Vlagyimir Voronkovval, az ENSZ terrorizmusellenes tevékenység összehangolásáért felelős főtitkár-helyettesével.
A miniszter elmondta: tanácskozásukon megerősítette, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett a nemzetközi terrorellenes küzdelem sikerességéhez való hozzájárulás mellett. "Magyarország nem csak szavakban, hanem tettekben is részt vesz az ENSZ terrorellenes küzdelmében" - fogalmazott a miniszter.
Hozzátette: az ENSZ első regionális terrorizmusellenes központjának kialakítása már elkezdődött. Jövő február közepén az ENSZ meg is nyitja a budapesti irodát, ahol 12 magyar és nemzetközi tisztségviselő fog dolgozni az ENSZ terrorellenes tevékenységének még sikeresebbé tétele és regionális terrorellenes küzdelem fejlesztése érdekében - fejtette ki.
Szijjártó Péter azt is elmondta: Magyarország továbbra is azt szorgalmazza, hogy az ENSZ normális költségvetésének legyen része a terrorellenes műveletek és terrorellenes tevékenységek támogatása. A miniszter szégyennek nevezte, hogy az ENSZ rendes költségvetése még mindig nem tartalmazza a terrorellenes tevékenységek koordinálásának költségeit.
Kiemelte: manapság kevés ennél fontosabb dolog van az egészségügyi tevékenységek és járvány elleni küzdelem koordinálása mellett. Felhívta a figyelmet, hogy az élet egy jelentős része áttevődött a digitális térbe, így könnyebbé vált a terrorszervezeteknek saját extrém, szélsőséges ideológiájuk terjesztése. Ezzel a lehetőséggel élnek - jegyezte meg a miniszter, hozzátéve: minden eddiginél jobban, gyorsabban és szélesebb körben terjednek a szélsőséges, extrém ideológiák az interneten. Így a terrorfenyegetettség is nő - mutatott rá.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a terrorfenyegetettség egyre súlyosabbá válását Európában is érezni, sajnos már a magyar határoktól 75 kilométerre is volt terrortámadás. Kiemelte azt is, hogy a terrorveszély szoros összefüggésben van az illegális migrációval. "Minél inkább elszabadulnak a migrációs hullámok, annál nagyobb lesz a terrorfenyegetettség" - szögezte le.
A miniszter hangsúlyozta: Magyarország a nemzetközi terrorellenes küzdelemnek eddig is fontos szereplője volt. Hozzátette: arról biztosította az ENSZ terrorizmusellenes tevékenység összehangolásáért felelős főtitkár-helyettesét, hogy ez a jövőben is így lesz. Ránk számíthatnak - fogalmazott Szijjártó Péter.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 19. 08:31, szombat | Belföld
Nagy István: a saját állatai megóvása érdekében minden gazdálkodó továbbra is tartsa be a hatósági előírásokat
Nagy István nyomatékosan ismét arra kért minden gazdálkodót, hogy a saját állataik megóvása érdekében továbbra is tartsák be a hatósági előírásokat; csak az lépjen be az állattartó telepre, akinek jelenléte elengedhetetlen.
2025. Április 18. 09:47, péntek | Belföld
ÉKM: jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése
Jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése, a beruházás az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése
2025. Április 18. 09:46, péntek | Belföld
NAV: érdemes minél előbb kiegészíteni bevallásukat azoknak, akiknek visszajár adó
2025. Április 18. 09:45, péntek | Belföld
Meteorológia: Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fok volt csütörtök délután
Csütörtökön először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon ebben az évben a 30 Celsius-fokot - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.