Hírek
2019. Június 28. 15:02, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Drónt küld a NASA a Szaturnusz legnagyobb holdjára
Drónt küld a Szaturnusz legnagyobb holdjára, a Titánra hét év múlva az amerikai űrkutatási hivatal (NASA):
a Dragonfly (Szitakötő) nevű eszköz a jeges égitest több pontján is landolni fog, hogy a mikrobiális élet lehetséges nyomai után kutasson.
Az atommeghajtásra épülő misszió a NASA New Frontiers programjának része. Ennek a programnak a keretében indították útnak a New Horizons űrszondát is, amely 2015 júliusában haladt el a Plútó mellett, minden eddiginél közelebb jutva a törpebolygóhoz.
A Dragonflyt a tervek szerint 2026-ban indítják útnak és 2034-ben fog megérkezni a Titánra. A drón az óriáshold felszínén lévő dűnék egy részén, később pedig egy kráteren is landolni fog.
A misszió fejlesztési költségei nagyjából 850 millió dollárra (242 milliárd forint) rúgnak.
„Az teszi igazán izgalmassá ezt a missziót, hogy a Titánon az élethez szükséges minden összetevő megvan” – mondta csütörtökön Lori Glaze, a NASA bolygókutatási részlegének vezetője.
A „ködfátyolba” burkolózó Titánt sűrű légkör veszi körül. Az égitestet metántavak és jéghegyek borítják, felszíne alatt óceán húzódik, mindez alapos okot ad a kutatóknak annak vizsgálatára, hogy az óriásholdon uralkodó állapotok között létezhetnek-e primitív életformák.
A Titánt utoljára a nemzetközi Cassini-Huygens misszió keretében vizsgálták, amelynek zárásaként a Cassini anyaszonda 2017 szeptemberében a Szaturnusz légkörében megsemmisült.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 27. 07:44, péntek | Külföld
Az amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást
Joe Biden amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást - közölte a Fehér Ház helyi idő szerint szerdán.
2024. Szeptember 27. 07:38, péntek | Külföld
Az idei hurrikánszezon legerősebb vihara közelít Florida partjaihoz életveszélyes áradásokkal
Négyes fokozatú hurrikánná erősödve közelítette meg Florida északnyugati tengerpartját a Helene vihar csütörtökön, a helyi hatóságok súlyos károk lehetőségére, és életveszélyes helyzetre figyelmeztették a lakosságot.
2024. Szeptember 26. 08:03, csütörtök | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné
Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné őt vagy Fehéroroszországot
2024. Szeptember 22. 08:55, vasárnap | Külföld
Rakétazáport zúdított Észak-Izraelre éjszaka a Hezbollah
Több mint száz lövedékből álló rakétazáport zúdított éjszaka Izraelre a libanoni síita Hezbollah – jelentette a katonai rádió Izraelben vasárnap reggel.