Hírek
2024. Október 16. 07:48, szerda |
Életmód
Forrás: MTI
Radnóti Miklós halálának 80. évfordulóján Győrben rendezik a Radnóti Biennálét
A holokauszt és Radnóti Miklós halálának 80. évfordulóján a Győri Nemzeti Színházban rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Radnóti Biennálét november 7. és 10. között – tudatta a Magyar Versmondók Egyesülete.
A program november 7-én Jávori Ferenc Fegya és Lutter Imre Radnóti-verskoncertjének bemutatójával indul.
A produkció Radnóti 1938-as költeménye nyomán a Béke, borzalom címet viseli. Az előadás, amely egyszerre vers és zene, a zsidó származású költő háború előtti és alatti lelki folyamatát mutatja be versein és naplójegyzetein keresztül, középpontban a háború és a béke, valamint a szerelem és az irodalom témájával.
A versek klezmer zene kíséretében csendülnek fel. A szöveg részben az abdai tömegsírban megtalált bori noteszből származik, másik része végig követi a költő életét.
Jávori Ferenc Fegya saját zsidó dallamaival és számos ismert jiddis motívummal kíséri a darabot. Az előadás létrejöttét a Mazsihisz és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.
A Magyar Versmondók Egyesülete által kétévente megrendezett Radnóti Biennálé részeként a 28. Radnóti Miklós Vers- És Prózamondó Versenyt is megrendezik, amelyen a Kárpát-medencei és az országos versmondó versenyek legjobbjai vehetnek részt, amennyiben október 25-ig jelentkeznek a www.vers.hu oldalon.
A verseny két kategóriában zajlik: a 16-21 évesek az ifjúsági kategóriában a Radnóti-diplomáért, míg a felnőtt versmondók a Radnóti-díjért indulhatnak.
A versenyen, amely november 9-én 10 órakor kezdődik, anyaországi és határon túli versmondók egyaránt részt vesznek, akik Radnóti versei mellett a klasszikus magyar költészetből és a ma élő költőktől is mondhatnak verseket.
A zsűriben a Magyar Versmondók Egyesülete öt Radnóti-díjas művésze foglal helyet: Bakos-Kiss Gábor színművész, rendező, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Pataki András rendező, Wiegmann Alfréd rendező, Király Erika előadóművész, közművelődési szakember és Lutter Imre előadóművész, költő, az egyesület és a zsűri elnöke.
A biennálé résztvevői szombat este ellátogatnak Abdára, Melocco Miklós Radnóti-szobrához, ahol a feltételezések szerint napra pontosan 80 évvel korábban a költőt és társait tömegsírba lőtték a magyar nyilasok.
Abdán verssel, beszédekkel és koszorúzással emlékeznek a Radnóti-tisztelők. Aznap este a Komédiás Étteremben kötetlen versbeszélgetés zajlik majd, ahol a tavaly elhunyt Popper Ferencről, a verseny egyik alapítójáról, a Magyar Versmondók Egyesülete korábbi elnökéről is megemlékeznek.
A Radnóti Biennálé 53 éves múltra tekint vissza. A Radnóti-díjat 1971-ben alapította a Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, amit a Magyar Versmondók Egyesületével költőknek, versmondóknak, valamint irodalom-népszerűsítő személyeknek ítélnek oda.
A díj célkitűzései között a mártír költő emlékének ápolásán túl a kortárs magyar költészet támogatása, népszerűsítése, valamint az irodalmi alkotók munkájának segítése is szerepel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 08. 08:01, szerda | Életmód
Szumátrai tigrisek születtek a Nyíregyházi Állatparkban
2025. Január 07. 08:13, kedd | Életmód
EM: hetvenezer fölé nőtt tavaly a tisztán elektromos flotta Magyarországon
Erős hajrával zárult az óesztendő a zöldautózás terjedésében, hetvenezer fölé nőtt tavaly a tisztán elektromos flotta Magyarországon - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának hétfői bejegyzésében.
2025. Január 05. 09:17, vasárnap | Életmód
Golden Globe - Vasárnap rendezik meg a 82. díjátadó gálát Los Angelesben
Vasárnap rendezik meg a 82. Golden Globe-díjátadó gálát Los Angelesben, a filmes mezőnyből az Emilia Pérez és A brutalista is a díjesélyesek közé tartozik.
2025. Január 03. 10:16, péntek | Életmód
Látványos csillaghullással kezdődik az év
Látványos csillaghullással kezdődik az év, érkeznek a Quadrantidák, az egyik legbőségesebb meteorzáport hozó raj - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t.