Hírek
2024. Augusztus 28. 06:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Újabb 30 ezer gyermek környezeti nevelését segíti az Iskolában az Erdő Program
Lezárult a jelentkezés az Iskolában az Erdő Program őszi ütemére, amelynek keretében újabb 500 intézmény 30 ezer diákja vehet részt erdőpedagógiai foglalkozásokon. Így idén összesen 1000 iskola 60 ezer diákjához jut el a program, melynek célja, hogy hazánk legfontosabb zöldvagyonáról, az erdőről kapcsolatos ismereteket élményszerűen adja át az általános iskolásoknak - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
Az országos lefedettségű Iskolában az Erdő Programban köznevelési intézmények pályázhattak erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására. A legtöbben Pest vármegyéből, Budapestről, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből jelentkeztek. A legaktívabb, legtöbb pályázatot benyújtó városok között szerepel Debrecen, Győr és Sopron. Mint ahogy a program előző ütemében is, most is egy nap alatt betelt a regisztráció - írták.
Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett programban az állami erdészeti társaságok erdőpedagógusai 20-30 fős csoportoknak, osztályoknak tartanak tematikus foglalkozásokat, melyek októbertől indulnak. Az előadásokon a 6-14 éves diákok széles körű ismereteket szerezhetnek az erdők növény- és állatvilágáról, közelebb kerülhetnek a fenntartható gazdálkodás témaköréhez, valamint betekintést nyerhetnek az erdőket kezelő szakemberek, az erdészek munkájába is. Mindez azért fontos, mert a 2 millió hektár magyar erdő az ország legfontosabb klímavédelmi zöld infrastruktúráját jelenti - áll a közleményben.
Újdonság, hogy az őszi foglalkozásokhoz gyógypedagógiai intézmények is csatlakoztak, így az oda járó gyermekek is részt vehetnek a programokban - tették hozzá.
Az Iskolában az Erdő Program az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi rendszerének (ETS rendszer) kvóta felhasználásából valósul meg az Energiaügyi Minisztérium támogatásával, az Agrárminisztérium közreműködésével és az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával - emlékeztetett az AM.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket